Neumann János Egyetem

Kis Tudós Gyerektábor

Jelentkezem

Kis Tudós Gyerektábor

A Neumann János Egyetem nyári tábort szervez a természettudományok (matematika,fizika), valamint az informatika iránt érdeklődő általános és középiskolások számára. Az 5 napos táborok célja, hogy a gyermekek megszeressék és megismerjék ezeket a tudományágakat mindenféle szakmai, azonban egyben játékos program keretei közt.

A táborokban a diákok megismerkedhetnek a robotépítés a robotprogramozás rejtelmeivel, a mobil eszközök felhasználási lehetőségeivel és játékos programozásával, valamint a fizika, matematika egy új megközelítésében, játékos formában történő, gyakorlati elemeket felvonultató ismereteivel.

Jelentkezem

A táborok során délelőtt programokkal várjuk a diákokat, a délutánt pedig kötetlenebb időtöltést kínálunk nekik:

  • Egyetemi laborlátogatás
  • Varázsszoba
  • CAD és 3D modellezés
  • Járműépítő csapatok műhelylátogatása
  • LOL verseny

Tájékoztató

A napközis táborok 2019. július 1-5, valamint július 8-12 között kerülnek megrendezésre. Az első turnus esetén 3, a második táborban pedig 4 különböző választható modulban. A jelentkezési feltételekről pontosan a modulokat ismertető részben adunk tájékoztatást.

A tábor reggel 8:00-16:00-ig tart, mely során a gyermekeknek háromszori étkezést biztosítunk. Egyes modulokon a maximális létszám 25 fő, a helyeket a beérkezett jelentkezések sorrendjében töljük fel A részvétel a diákok számára ingyenes! Egy gyermek egy táboron belül csak 1 választható modulon tud részt venni!

Jelentkezem

1. turnus 2019. július 1- július 5

JÁTÉK A MATEK
5.-8. ÉVFOLYAM

Modulunk azoknak szól, akiket elvarázsol a számok világa és szabadidejükben figyelmüket többek közt a társasjáték köti le. A jelentkezés csak 5.-8. évfolyamos általános iskolásoknak szól. Társasjátékok a matematika világán belül és kívül (Aranyásók, Rio Grande, Catan)

  • Építőjátékok (Geomag, JAVA, Lego)
  • Logikai játékok
ROBOTOK VILÁGA – !!BETELT!!
5.-8. ÉVFOLYAM

Modulunk azoknak szól, akik érdeklődnek a robotika és a mögötte rejlő technika iránt. A jelentkezés csak 5.-8. évfolyamos általános iskolásoknak szól.

  • Ipari robotok testközelből (Pneumatika, PLC)
  • Lego robotok programozása NXT_G és NXC nyelveken
  • Arduino programozása
  • 3D nyomtatás
EGY KIS NYÁRI “PROGRAM”- INFORMATIKA –
5.-8. ÉVFOLYAM

Modulunk azoknak szól, akik már ösztönösen kezelik a számítógépeket és akik érdeklődnek a programozás iránt. A jelentkezés 5.-8. évfolyamos általános iskolásoknak szól.

  • Programozzunk játékosan (Unity)
  • Scratch, mint programnyelv
  • Hogyan legyen okos a szobád? (Arduino-Visuino)
  • Lego robotok programozása NXT_G és NXC nyelveken

2. TURNUS 2019. július 8- július 12

KIS TUDÓSOK
5.-8. ÉVFOLYAM

Modulunk azon diákoknak szól, akiket érdekli a környezetük működésének mikéntje. A jelentkezés 5-8. évfolyamos általános iskolásoknak szól.

  • Fizikai Kaleidoszkóp (érdekes fizikai jelenségek, játékos kísérletek)
  • Kísérletek megfigyelése, kipróbálása
  • Egyszerű, fizikailag érdekes eszközök, játékok készítése
  • Gondolkodjunk fizikusként
  • IQ (rendhagyó technikaóra)
  • LÁMA
FIZIKA ÉS ROBOTIKA
9.-12. ÉVFOLYAM
EGYETEMI ELŐKÉSZÍTŐ TÁBOR

Modulunk azon diákoknak szól, akik a továbbtanulás során is a fizika irányába szeretnének orientálódni. A jelentkezés 9.-12. évfolyamos középiskolásoknak szól.

  • Fizika-show, Paradox fizika, Fizika a mindennapjainkban
  • Tematikus napok (Hidrosztatika és dinamika, Hullámtan, Elektromágnesség, Optika, Hőtan)
  • Interaktív és multimédiás előadások
  • Pneumatika, PLC programozás
  • Arduino, Robotépítés
MATEMATIKA
9.-12. ÉVFOLYAM
EGYETEMI ELŐKÉSZÍTŐ TÁBOR

Modulunk azon diákoknak szól, akik a továbbtanulás során is a matematika irányába szeretnének orientálódni. A jelentkezés 9.-12. évfolyamos középiskolásoknak szól.

  • Emelt szintű matematika egyetemi előkészítő órák délelőtt
  • A matek másik oldala: Társasjátékok a matematika világán belül és kívül (Aranyásók, Rio Grande, Catan)
INFORMATIKA
9.-12. ÉVFOLYAM
EGYETEMI ELŐKÉSZÍTŐ TÁBOR

Modulunk azon diákoknak szól, akik a továbbtanulás során is az informatika irányába szeretnének orientálódni. A jelentkezés 9.-12. évfolyamos középiskolásoknak szól.

Emelt szintű informatika érettségire felkészítő foglakozások:

  • Programozás C++, C# illetve Java nyelven
  • Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés, Adatbáziskezelés
  • Hálózati ismeretek
  • Webszerkesztés
  • Arduino és PLC programozás,

Jelentkezés

A korlátozott létszámra való tekintettel, a regisztráció emailban való megerősítést követően válik érvényessé, melyet később fogunk küldeni.